"Au revoir" – „Minél hamarabb, annál jobb!”

Fotó: Getty

François Hollande nem bánt kesztyűs kézzel az új brit miniszterelnökkel első találkozásuk során. Erőt kellett mutatnia, mert a francia népnek elege van gyengekezű vezetéséből. A nizzai merényletnek a francia elnök lehet a politikai áldozata.

 Theresa Maynek nyilván nem voltak illúziói, hogy frannciás nagyvonalúsággal fogják fogadni Párizsban. Nyilvánvaló, hogy a brit népszavazás igen kemény ítélet az Európai Unió működésképtelenségéről. Ezért nem reménykedhetett túlságosan barátságos fogadtatásban.

 Két további tényező nehezítette May helyzetét.  egyrészt a nizzai merénylet, mely ugyan alkalmat addott neki arra, hogy kifejezze együttérzését, s felajánlja országa segítségét a küzdelemben, de amely súlyos helyzetet teremtett Hollande elnök számára. A francia vezető most láthatólag úgy érzi, hogy erőt kell mutatnia.

 Másfelől Hollande szempontjából az sem túlságosan hízelgő, hogy MErkel után a második helyre szorult May listáján. Persze neki sem lehettek illúziói ezzel kapcsolatban: a német gazdasági fölény már-már nyomasztó, s saját politikai ereje is messze elmarad Merkel politikai teljesítménye mögött.

 Ám Franciaországnak valójában az az előnyös helyzet, ami történelmileg biztosított volt, s amit a földrajzi helyzete is lehetővé tenne. Hogy ő közvetítsen London és Berlin között. Másképpen szólva, Párizs azt szeretné, ha a Párizs-London, Párizs-Berlin bilaterális kapcsolat irányíthatná az európai eseményeket. Ehhez képest May döntése egy London-Berlin tengelyt eredményezett, s ezazt valószínűsíti, hogy ez a tengely fog dönteni a Brexit tényleges forgatókönyvéről.

 Párizs tehát második helyen marad. Ezt mutatja az is, hogy bár korábban, Dublinban más húrokat pengetett, Hollande kénytelen elfogadni a Merkel által jóváhagyott lélegzetvételnyi felkészülési időt London számára. Ezzel May tulajdonképpen el is érte azt, amit akart. Ráadásul Hollande fel is adott egy magas labdát számára, amikor azt mondta, hogy nem lehet bizonytalanság ebben a kérdésben. May számára ez a kis mozgástér elég volt, s lecsapta a labdát: épp a bizonytalanságok elkerülése végett fontos, hogy legyen ideje az Egysült Királyság kormányának, hogy kialakítsa saját határozott álláspontját.

 Ezek után csak azt a feltételt ismételgethette a francia fél,amellyel saját keménységét igazolhatta. Hogy nincs lehetőség arra, hogy a britek bent maradjanak az európai szabad piacon (áruikat illetően), miközben nem fogadják el az az emberek szabad áramlását.  „Nem lehet szabad az áruk, a tőke és a szolgáltatások, ha nincsen biztosítva az emberek szabad mozgása” – fogalmazta meg követelését Párizs. Az Egyesült Királyságnak ebben a kérdésben kell döntenie: kíván e közös piacon maradni, és akkor elfogadja az ezzel járó szabad mozgást, vagy másfajta státuszt szeretne.”

 Hollande felvetésére érdemben nem válaszolt May. Igaz, maga Hollande mondta, hogy előzetes tárgyalásoknak nincs helye. De az új Vaslady igazán angolosan nem tudott távozni Párizsból. Hollande ugyanis világossá tette: a végleges búcsút mégiscsak minél hamarabb szeretné látni. S erre jó esélye is van, hiszen az 50. cikkely szabályainak betartására már May előző tárgyaló partnere, Merkel kancellár felhívta a figyelmet. S abban feketén-fehéren két éves időkorlát áll az egyezkedések lezárására.

 S hogy hangzik Hollande szimbolikus elköszönése? „Hadd ismételjem el: minél hamarabb, annál jobb, Európa közös érdekei ezt diktálják.”