Magyar támogatója akadt a brit pártvezérnek
2016. szeptember 26. írta: Hörcher Ferenc

Magyar támogatója akadt a brit pártvezérnek

jeremy-corbyn.jpg

Kép: Huffingtonpost

Miközben úgy tűnt, hogy az ellenzéki pártvezér is belebukhat a brexit szavazás eredményébe, épp az ellenkezője történt a dolgonak. A hétvégén a párttagok elsöprő arányban (61,8 %) támogatták a Munkáspárt vezetőjét, Jeremy Corbynt.

 Az Egyesült Királyságról azt hittük, nem következmények nélküli ország. Márpedig ha egy párt elbukik egy történelminek tűnő országos szavazást, akkor annak általában a pártvezetésre nézve negatív következménye szokott lenni. Röviden: az íratlan szabályok szerint a vezérnek buknia kell.

Úgy is tűnt, hogy a brexit után nem csak a konzervatívok vezére hullik el, hanem a Labour első emberének is buknia kell. A közvetlen reakciók ebbe az irányba mutattak. Mind a Munkáspárt parlamenti frakciója (elsöprő, 172-40 arányban), mind az árnyékkormány tagjai és más frakció tisztségviselők (65 front bencher) megvonták tőle a bizalmat.

 Hogy a mindössze egy évvel korábban megválasztott Corbyn ezek után is görcsösen ragaszkodott a székéhez, az valószínűleg minden más brit politikai vezetőre végzetes lett volna. Ám a régi vágású munkásvezér imázzsal házaló Corbyn számára a kitartás nem arc- és népszerűségvesztést hozott, hanem épp ellenkezőleg, presztízsnyereséget. A hétvégén megtartott országos szavazáson támogatottsága másfélszer annyira rúgott, mint a kihívójára, Owen Smith-re leadott szavazatok száma.

 Mindez sokat elárul arról a politikai földindulásról, amit a brexit hozott. A továbbra is gyengélkedő Munkáspárt (jelenlegi támogatottsága 30 % a 39 százalékos kormánypárttal szemben)  ezzel a furcsa, bumeráng hatást elért bizalmatlansági indítvánnyal világos jelét adja, hogy elitválsággal küzd. A párt támogatói a mostani szavazáson a 80-as éveket idéző Corbyn mellett álltak ki, aki a vasút államosítását ígéri, bizalmatlan a NATO-val szemben és a monarchiát is rövid úton megszüntetné, míg a pártvezetők és a frakció tagjai rövid úton megszabadulnának bukott vezetőjüktől. Ám nem világos, hogy akár Corbynnak, akár a pártelitnek milyen elképzelése lenne a brexit utáni helyzetben, ha az a szerencsétlenség érné a pártot, hogy váltópártként kormányra kerülne.

 A hír furcsa magyarországi utózöngéje, hogy a magyar zöldpártként ismert LMP-t nemrég elhagyó alapító pártelnök, Schiffer András lelkesen állt ki FB-bejegyzésében Corbyn mellett. Az antiglobalista értelmiségi expolitikus kiállása felveti a kérdést, lehet még egyszer olyan a politika, mint a múlt században?

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://britishpatient.blog.hu/api/trackback/id/tr2411743853

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hörcher Ferenc: Magyar támogatója akadt a brit pártvezérnek 2016.09.26. 10:52:01

Schiffer András lelkesen állt ki Corbyn mellett. Az antiglobalista értelmiségi expolitikus kiállása felveti a kérdést, lehet még egyszer olyan a politika, mint a múlt században?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Geo_ 2016.09.27. 10:24:40

"Az antiglobalista értelmiségi expolitikus kiállása felveti a kérdést, lehet még egyszer olyan a politika, mint a múlt században?"

Biztos, hogy nem. Csak amit Schifferék nem vesznek észre, ugyanúgy gyengítik a meglévőt, mint ahogy ezt teszik jobbról is.

Geo_ 2016.09.27. 10:29:38

@Geo_: Mert lehet Clintont utálni - ezzel Trump erősödik. Lehet Corbynt szeretni - ezzel a Munkáspárt pozíciója gyengül.
süti beállítások módosítása