Ki a felelős?
Fotó: PA
Nicola Sturgeon, Skócia első minisztere hétfőn ismét erőteljesen érvelt amellett, hogy Skóciának el kellene kerülnie az EU-ból való kilépést. Amiről nem beszélt, az az, hogy Skócia most két rossz közül választhat: vagy az Európai Uniót hagyja el (amit szavazói többsége 2016-ban nem támogatott), vagy az Egyesült Királyságot (amit a többség viszont 2014-ben nem támogatott).
Igen kockázatos politikát választott a brexit után Skócia első minisztere. Rögtön Brüsszelbe rohant, biztosítva az uniós vezetőket Skócia „hűségéről”. Nem csoda, ha hűvösre sikerült első megbeszélése az új brit miniszterelnökkel, Theresa May-jel. Skóciát és az Egyesült Királyságot is női vezető irányítja, ami akár egy történelmi szembenállást is felidézhetne, I. Mária skót királynő és unokatestvére, I. Erzsébet konfliktusát. A tetszetős hasonlat persze sok sebből vérzik – mégis a két rivális nemzet közötti feszültség történelmi dimenzióira utal. S az első miniszter éles szavakkal kritizálta Theresa Mayt, azt állítva róla, hogy nincs elképzelése a politikai irányvonalról.
Nicola Sturgeon hétfői, üzleti vezetők előtt mondott beszédében igen alaposan érvelt amellett, hogy meglátása szerint Skócia számára az Egyesült Királyságból való kilépés kevésbé lenne drámai, mint az EU-ból történő kivonulás. Úgy vélte, 2014-hez képest döntő változás állt be a brexit szavazás eredményeképp. Az Egyesült királyságra valamifajta gazdasági és politikai válság vár, s ennél nagyobb biztonságot jelentene szerinte Skócia számára a függetlenség.
A Public Policy Research baloldali thinktank rendezvényén éles szavakkal szólt a skót első ember a londoni vezetés hiányáról, „a szégyenletes felelősség-elhárításról” a döntést követő helyzetben. Azt állította, nyilvánvalóvá vált, hogy nem volt terv a győzelem utáni helyzetre a távozás párti oldalon.
Megítélése szerint a hibás és előkészítetlen döntés utáni fejetlenség eredményeképp az Egyesült Királyságra „bizonytalanság, fejetlenség és kiszámíthatatlanság” (uncertainty, upheaval and unpredictability) vár. Ilyen körülmények között szerinte „az az opció, amely a legnagyobb biztonságot, stabilitást és a sorsunk feletti legnagyobb kontrollt biztosítja, feltehetőleg a függetlenség”.
Az EU tagság előnyeit taglalva utalt rá: a munkaerő szabad áramlása létfontosságú egy olyan ország számára, amelynek növelnie kell népességét, hogy kezelni tudja a szakképzettségi hiányosságokat és ellensúlyozni az elöregedő lakosságot.
Azt is világossá tette, hogy bárhogy is próbálja meg Skócia európai kapcsolatait megtartani, nehézségekkel kell majd szembenéznie. Ha kilépnek az Egyesült Királyságból, akkor is nagy feladatot jelent majd meggyőzni az EU-t arról, hogy Skócia csatlakozhasson.
A távozás-kampány ostorozásában sem fogta vissza magát. Azt állította, hogy a végeredmény mutatja, milyen felelőtlenség a gyűlöletre és félelemre alapított kampány, amely időnként egészen a rasszizmusig merészkedett. Ezért számára nagyon jóleső érzés, hogy e negatív kampánynak is meg vannak a határai, s Skóciában nem tudott magának többséget szerezni.
Sturgeon tehát nem habozott learatni a skóciai eredmények politikai gyümölcseit. Úgy vélte, ez megmutatta, hogy a skótok többé nem bíznak a brit intézményekben, míg a skót kormányba vetett bizalmi index igencsak magas.
Végül Carwyn Jones-hoz, a walesi első miniszterhez csatlakozva azt követelte, hogy a UK nemzeti partlamentjei maguk is szavazhassanak a brexit feltételeiről, s hogy a politikai decentralizáció (devolution) eredményeképp felállt kormányzatok tényleges résztvevői, és ne csak konzulensei legyenek a brit döntésnek.
Úgy vélte, ezek az intézményes biztosítékok garantálhatják a skót érdekek érvényesülését. Hozzáfűzte, hogy itt az ideje, hogy London ténylegesen engedjen korábbi makacs álláspontjából, és érdemi módon vegye figyelembe Skócia érdekeit.
A skót első miniszter tehát feladta a leckét Londonnak, miközben indirekt módon elismerte: a brexit utáni helyzetben Skóciának valószínűleg két rossz között lehet és kell választania.
