Fotó: Getty

Érdemes alaposan elolvasni Theresa May első, miniszterelnöki minőségben elmondott beszédének szövegét. Ennek ugyanis az ő esetében bizonyos fokig helyettesítenie kell egy előre megadott, világos prioritásokat megfogalmazó kormányprogramot is.

Aki menet közben kényszerül rá, hogy átvegye a stafétát, annak nehéz a helyzete. Hiszen nem volt módja felkészülni a feladatra, megmérni a választók szavazatával saját kormányprogramját. Még arra sem volt igazán ideje, hogy alapos és részletes kormányprogramot alkosson. A helyzetet bizonyos szempontból könnyíti, hogy persze a hatalomátvétel az adott feltételek átvételét is jelenti, a status quo-t tehát nyilván figyelembe kell vennie az új miniszterelnöknek is. Theresa Maynek például a Brexit-döntés már kész tény. E mellett figyelembe kell vennie olyan politikai előzményeket, mint pártja Conservative Party Manifesto című dokumentumát, amely 2015-ben lényegében Cameron második kormánya programját írta le. Nem csoda, ha nyitó beszéde elején az új miniszterelnök világossá tette, miben látja Cameron kormányának ráhagyott örökségét.

Először is kijelentette: David „nagy, modern (great, modern) miniszterelnök” volt. Tehát elfogadta az örökséget, átvette a stafétát, azt az utat kívánja folytatni, amelyen elődje indult el. Egy politikai beszédben azonban mindig van lehetőség arra, hogy a szónok az előd tevékenységét a saját politikai ízlése szerint újraértelmezze, saját céljainak megfelelően rekonstruálja.

Theresa May szerint – egyébként a Manifesto szellemének megfelelően – A Cameron-korszak legnagyobb érdeme, hogy sikerült stabilizálni az ország gazdasági és pénzügyi helyzetét. Ám ez a megállapítás csak előmunkálat ahhoz, hogy Cameron igazi érdemét ne a gazdasági eredmények között keresse. Ehelyett kijelentette, hogy Cameron igazi öröksége (true legacy) a társadalmi igazságosság (social justice). Mint kifejtette, ez utóbbi fogalmon azt érti, hogy Cameron a gazdaság felpörgetése mellett a társadalom elnyomott, háttérbe szorított rétegeit is segíteni kívánta. May odáig ment, hogy kijelentette: egy-nemzet kormányt (one-nation government) vezetett Cameron, hozzáfűzve, maga is erre fog törekedni.

De mit jelent az ő szótárában ez a patinás, 19. századi, Disraeli miniszterelnöktől származó kifejezés, mely saját korában a társadalmi igazságtalanságokat orvosolni kívánó paternalista állam sokak által örömmel üdvözölt szociális felelősségvállalását jelentette? Theresa May először is – utalva a párt nevében szereplő unionist kifejezésre – azt magyarázza el, ő maga hogy is érti pártja nevében az egyesüléspárti (unionist) kifejezést. Szerinte az adott politikai helyzethez alkalmazva a mondást az ország egyben tartására irányuló erőfeszítéseket jelöli. Márpedig az angolok most feladták a leckét minsizterelnöküknek: a skótok ugyanis jó előre szóltak, hogyha a kilépés mellett szavaz Anglia, akkor ők megismétlik a skót függetlenségről szóló népszavazást, mert mindenképp az EU-hoz szeretnének tartozni, s ezért a jelek szerint hajlandók beáldozni az Egyesült Királyságban elfoglalt helyüket.

May miniszterelnök szerint azonban az unió nemcsak a királyságot alkotó országok, hanem az egyes emberek közötti szövetség is. A különböző kisebbségek és társadalmilag hátrányos helyzetű rétegek (feketék, munkásfiatalok, nők, első otthont keresők) kiszolgáltatottságát azért tartja elfogadhatatlannak, mert társadalmi igazságtalanságokat tükröznek.  S itt egy ügyers retorikai fogással egyenesen ezen rétegek tagjaihoz fordul, s egyes szám második személyre váltva megszólítja e réteg valamely, vagy valamennyi tagját. „Az általam vezetett kormányt nem a privilegizált kevesek érdekei fogják irányítani, hanem a te érdekeid” – ígéri. Nem a gazdagokra és a hatalmasokra fognak figyelni kormányában, hanem épp rátok. Mindenki számára lehetővé kívánják tenni, hogy olyan messzire juthasson, amennyire képességei ezt lehetővé teszik számára.

S ebben az összefüggésben esik szó a beszédben a Brexitről. Elismerte May, hogy nagy változásokat hoz, de a kormány célja az, hogy általa is erősebbé váljon Nagy-Britannia, s így ne csak a privilegizált kevesek, hanem "mindnyájunk" szükségleteit ki tudja elégíteni. Így válik nála a népszavazás a társadalmi igazságosság leküzdésének eszközévé, s ennél nem kevesebb az új kormány „missziója”.

Theresa May tehát egy paternalista, gondoskodó állam modelljét vázolta fel, mely sok tekintetben ellentétben áll a thatcherizmus szabadversenyes, individualista, gazdaságközpontú szemléletével, Disraeli 19.századi elképzelését aktualizálja inkább. Másfelől viszont a brit nagyságra való utalás, az unionista elkötelezettség és a gazdasági hatékonyság igénye nem is áll olyan messze a Vaslady által képviselt szemlélettől.

A kérdés most már az, hogyan fog megvalósulni ez a belső feszültséget sejtető program.