Theresa May belefutott az első pofonba
2016. szeptember 04. írta: Hörcher Ferenc

Theresa May belefutott az első pofonba

may_obama.jpg

Éles szóváltás az USA és az Egyesült Királyság politikai vezetője között

Fotó: Telegraph

Az USA, Japán és Kína is figyelmeztette az Egyesült Királyság új kormányfőjét, hogy egyáltalán nem tetszik nekik a brexit, és az azzal együtt próbált új brit szerepvállalás.

 A G20-asok találkozójára úgy indult Theresa May, mintha egy ismét függetlenné vált globális nagyhatalom vezetője lenne. Ám már az odafelé vezető úton azt nyilatkozta, hogy a brexit folyamata nem lesz éppenséggel végig diadalmenet. Épp ellenkezőleg: „lesznek nehéz időszakok”.

 Az első mindjárt az elején várható. Talán túl korán örült még a brit politikai elit, hogy a tőzsde várt bedőlése elmaradt. Igaz, súlyos veszteségeket szenvedett a font, ami nyáron a brit turisták vásárlóerejét nyilván erőteljesen csökkentette, másfelől azonban ez a fejlemény az exportcégeknek akár még hasznára is válhatott. Ám a G20-as találkozó lehetőséget és bizony kényelmetlen feladatot is ad az új konzervatív miniszterelnöknek: el kell magyaráznia a nagyhatalmak vezetőinek, hogy miért nem fogja őket érzékenyen érinteni a brexit.

 A jelek szerint e rázós találkozókra próbálta nyilatkozatával felkészíteni May a sajtót és a brit hírfogyasztókat. De az az egységesen elutasító hangnem, amivel eddig találkozott, talán számára is meglepő lehetett. Az USA, Japán és Kína is erőteljesen nehezményezte a brexit bizonyos következményeit.

Az amerikai elnök véleménye persze már jó előre ismert volt, hiszen bizonyos fokig már a kampányba is beleavatkozott, amikor kifejtette, szerinte az Egyesült Királyságnak továbbra is az EU-n belül lenne a helye. A britek természetes szövetségesének számító Amerikának nyilván hasznos volt egy EU-tag szoros barátsága, s fájlalja ennek elvesztését. De Obama mintha ideológiai alapon állt volna ki a brexit elutasítása mellett.

 Mindenesetre most is egyértelművé tette: ha a britek arra építettek, hogy az USA számára is kulcsfontosságú a velük kialakítandó jó viszony, s ezért egy gyorsan tető alá hozott USA-UK kereskedelmi megállapodást vizionáltak, e reményükben keservesen kell csalódniuk. Az USA nyilvánvalóvá tette prioritásait: a globális partnerekkel kívánja először megkötni a szabadkereskedelmi megállapodásokat (Európával és a Csendes óceán országcsoportjával), az Egyesült Királyság nem remélhet különleges bánásmódot e tekintetben, be kell állnia a sorba. Bár hangsúlyozta, hogy megkülönböztetett viszony fűzi a két országot egymáshoz, azt is hozzátette, hogy szerinte a világnak az az érdeke, hogy a britek az EU tagjai maradjanak.

 Az USA mellett más-más okból, de Japán és Kína is „beszólt” a brexit utáni briteknek. Japán arra figyelmeztetett, hogy jelentős cégei azért fektettek be az Egyesült Királyságban, mert az EU tagja volt. Ezért abbéli reményét fejezte ki a Japán diplomáciai dokumentum, hogy a Királyság továbbra is az EU törvények alapján folytatja velük kereskedelmét, hisz ellenkező esetben nem tartaná be azokat a megállapodásokat, amelyek a japán beruházások alapját adták.

 Kína viszont a britek nagyhatalmi arroganciájával szemben fejezte ki nemtetszését. May ugyanis a Kínában megrendezett G20-as találkozóra úgy érkezett, hogy nem tud biztosat mondani a korábban már körvonalazódó kínai-francia atomenergetikai beruházásokkal kapcsolatban. May júliusban jelezte, meg kell vizsgálni a beruházásokat, mert biztonsági kockázatokat rejthetnek. Most is kifejtette, hogy még nem fog tudni határozott álláspontot elfoglalni a kérdésben, úgy kell majd tárgyaljon a kínai elnökkel. A sajtó találgatása szerint a brit titkosszolgálatok és a belbiztonsági erők véleményét kell ismernie, mielőtt leteszi a voksát a kérdésben. Így viszont nem csoda, ha Kína is elég ingerülten reagált a brit bizonytalankodásra, amit ők is a brexit számlájára írnak.

Összességében az látszik, a G20-as nagyok nem igazán kívánnak lapot osztani egy új, önálló, globális középhatalomnak. Valószínűleg már ők is megszokták, hogy Európával, s azon belül a németekkel kell tárgyalniuk, s ha voltak speciális elképzeléseik a britekkel, annak fontos kiindulópontját képezte az a tény, hogy a brit piac már belépő az EU piacára is. E nélkül a brit piac vonzereje jelentősen csökkenhet a számukra, s a jelek szerint a britek diplomáciai súlya sem feltétlenül növekszik általa – legalábbis rövidtávon így látszik.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://britishpatient.blog.hu/api/trackback/id/tr8011676831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovi1970 2016.09.05. 14:09:26

véééégre, hogy ezeket valaki leírja, és nem csak az MTI által ferdített fura világképből próbál elméleteket gyártani...

Ez volt a Brexit pártiak egyik legkevésbé fantaszta elképzelése a kampányban. Obama álláspontját már az eredmény napján elmondta: a britek álljanak be a sor végére...

Akármennyire is divat itt a fentről leosztásban gondolkodni, a világ szerencsére nem így működik, és az angol külpolitika mindig is a világ legjobbjai közé tartozott.

Személy szerint úgy gondoltam, hogy az angol (és a francia) külpolitika az EU révén eddig felerősödött, mert házon belül ők voltak a legjobbak ebben. Most olyanok lesznek mintha levették volna a páncélt. Meneküléskor jó, de támadásnál veszélyes. :)

Arcade Macho 2016.09.05. 22:54:03

az lenne a szep ha a japanok az ARMet is vinnek el azonnal :)

bloglegelő 2016.09.05. 22:56:46

Itt egy pofonba futottak csak bele, mégpedig a brüsszeli vízfejek a sajátjukba.

Hefe 2016.09.05. 23:03:11

ja, Theresa jol teszi, ha most mar minden targyalas elott felcsatol egy szoporollert.

Cuhavidéki 2016.09.05. 23:49:53

A Brexit a Pakistengland irányában tett lépés, amelynek eredménye lehet a drága kelet-európai migránsok kiváltása a világ más tájáról érkező, alacsonyabb üzemeltetési költségűekkel.

Lehet, hogy e folyamat keretében nemsokára már a hongkongi és macaui zarándokok is megérkeznek Londonba, akiket Anglia most "merjünk kicsik lenni" felkiáltással hagyott cserben . Kina nyilván éreztetni fogja kisöcsivel,hogy nincs már beleszólási joga a Nagy Testvér dolgaiba.

has 2016.09.05. 23:52:12

@bloglegelő: fejtsd már ki, hogy miért. Ilyen böffeneteket lehet írni, de nincs értelme.

vilagpolgar 2016.09.06. 00:33:31

Lassú víz partot mos. Bár a villámcsapásszerű összeomlás elmaradt, szép lassan azért rádöbbennek a szigetlakók, hogy mit indítottak el.

A kultúrvilág megmaradt tagjainak egységes elutasítása cseppet sem meglepő: a Brexit egy arca annak az immár egész világra kiterjedő mételynek, amely elitellenességben, szakértő- és tudásellenességben, olcsó útszéli populizmusban és bűzös rasszista/etnicista/nacionalista felhangokban mutatkozik meg.

Ezen gondolkodásmód formái már a görög populista cserépszavazóktól kezdve, birodalmakat tett a földdel egyenlővé, emberek százmillióit ölte meg, és milliárdok életét tette nyomorulttá a történelemben. Mintha az ember sorsába lenne írva, hogy amit felépít valami újat, azt hamarosan maga rombolja le.

Hol brexitnek hívják, hol Trumpnak, hol Orbánnak, hol Kaczynski-nak. A különbség, hogy korunkban a brexites Anglia az első "komoly hely", ahol a fenyegetés valósággá vált.

matalan1 2016.09.06. 01:38:22

@Arcade Macho: Felolem atvihetik Cambridge-I kozpontot a budapesti irodaba:)

buszrajongó 2016.09.06. 02:21:08

@Hefe: Nem szükséges felcsatolnia, pont az a baja, hogy nem tud róla leszállni.

Bicepsz Elek77 2016.09.06. 05:40:59

Kicsit nyivakolnak. Obama koztudottan a leg"brit-ellenesebb" elnok a kozelmultbol(a legtobb feher amerikai inkabb holland, nemet vagy ir leszarmazottnak tartja magat, mintsem angolnak), de majd ha jon a valtozas(akar Trump, akar Hillary), akkor megvaltozik minden.
Boris Johnsont csunyan felreloktek(gyanithato zsaroltak valamival) es jott Theresa May, az "angol Bajnai Gordon", aki mar ki lett valasztva tartalek embernek David Cameron helyett.
Amugy meg a Brexitet szepen elszaboltajak, akarmilyen duma is lesz...

Bicepsz Elek77 2016.09.06. 05:46:32

@Cuhavidéki:
Nem Pakisztanbol jon a sok ember,hanem a karibi tersegbol es Afrikabol. A britteknek(es franciaknak) meg megvannak a gyarmataik, amik jo penzt hoznak, csak hivatalosan nem. Ezert is ruhellik a kinai/japan stb. nyomulast Afrikaban(f.snak tole). Nem csoda, hogy Kaddhafi taccsra teveseben kukcsszerepuk volt!!!
Mas: a tuls sok kelet-europai miatt felmentek a lakasarak a nagyvarosokban, mikozben lefagytak a berek, de egy 2016 os 8 font kevesebbet er, mint egy 2008-as 6 font!!! Lassan az elelmiszerarak is novekedtek lepesrol lepesre, mikozben az olcso keleti munkaero miatt befagytak a berek. Ez is a Brexit egyik fo okozoja!!

agent007 2016.09.06. 06:12:51

Jo elemzes. Es meg egyelore meg se nyomtak a Brexit gombot - a feketeleves meg ezutan jon, ha hivatalosan elinditjak. Hosszutavon persze rendbejohetnek de addig min. egy generacio szivni fog.

lobster thermidor 2016.09.06. 06:14:48

@Hefe:
Próbáltam elképzelni, ahogy a szopóálarc helyett egy rollert csatol a fejére. :)

pa2 2016.09.06. 06:50:29

Nekem csak az a fura ebben, hogy a gyengulo EU Kinanak es Amerikanak is nagyon pozitiv dolog.
Semmi okuk nincs egy olyan orszagot baszogatni, aki egy oriasi gyomrost vitt be az egyik legnagyobb rivalisuknak.

dadddd 2016.09.06. 08:38:13

Gusztustalan káröröm lengi be ezt a posztot.
Akcióban a brüsszeli verőlegények mögötti hatalom.

pamut 2016.09.06. 09:18:57

Sajnálom az angolok felét, akik a másik fele miatt kénytelenek elviselni hogy hazájuk pozíciói romlottak. Azok természetesen, akik a brexitre szavaztak, egyék meg amit főztek.

Gab84or 2016.09.06. 10:34:17

Igazi barmok, néninek túl nagy volt az arca

Kovi1970 2016.09.06. 11:01:21

@Bicepsz Elek77: Johnson egy felfoghatatlan marha, nem lökték félre, továbbra is szemléltetheti alkalmatlanságát egy közepesen fontos poszton.

Sírva Röhöghetnek is rajta rendesen most odahaza.

@dadddd: nehéz nem kárörvendőnek lenni egy ostoba, egocentrikus és irreális lépés után amivel a nemzetközi közösség egy megbecsült és jól szituált tagja beállt hippi utszéli rablónak. Aztán rájön, hogy az ő fajsújában csak a kukázás marad...

Csokáv 2016.09.06. 11:45:04

Még mindig messze nem lehet tudni, hogy mi lesz a brexit hosszútávú hatása. Lehet, hogy szopó lesz a Királyságnak, de akárhogy is nézzük, önmagában is az ötödik legnagyobb világhatalom, ha jól tudom. Nem lehet egyszerűen lepöckölni, nem fog összeomlani.

Szerintem amikor beleszoknak az új helyzetbe, kicsit stabilizálódnak, és újra összeszedik magukat, megtalálják az EU-n kívüli lehetőségeket, hogy pótolják a kieső EU-st.
A többiek most ütik a vasat, amíg meleg (kaotikus a helyzet), hogy jobb pozícióban legyenek.

Ravasz Figyelmeztetés 2016.09.06. 11:51:28

@vilagpolgar: Milyen szép is lesz ezzel szemben a globalizmus és a TTIP világa, ahol a legfelső 1%-ot kivéve mindenki veszít, a középosztályok elsorvadnak, a jogszabályokat a demokratikusan megválasztott nemzetállamok parlamentjei helyett titkos megállapodásokon a multinacionális cégek írják, és minden fogyasztó-és környezetvédelmi szempontot felülír a globális cégek profitérdeke.
Na dugd fel magadak a szakértőidet.

high up! 2016.09.06. 11:58:29

Nekem az tetszett, ahogy a mi, a gazdasági túlélésért Angliába szökött Átlaghülyemagyarjaink idejártak naponta ünnepelni Orbaneszku EU bomlasztását, meg beordibálni a Fosabbik fajtiszta nemzetállam eszméit, aztán most a segghülyéi megkapták mindezt a nyakukra: a briteket sikerült kibomlasztani az EU-ból, akik most rákapcsolnak, hogy az EU-ból betántorgó munkavállókat mihamarabb kipaterolják az országból.

Mer há ugye az vótt az Átlaghülyebritek népakarata!

Na oszt a hamarosan kipaterolásra kerülő féleszű Átlaghülyemagyarjaink nemsoká már itt helyben, a magyar nömzöti Kánaánban tapsolhatnak tovább Orbaneszkunak meg annak a másik Moszkva bérenc pártnak.

Komolyan, ennek a népnek a hülyeségein egy egész életen át lehet röhögni.

FOLYTASSUK!

high up! 2016.09.06. 12:03:19

@Csokáv: "Szerintem amikor beleszoknak az új helyzetbe, kicsit stabilizálódnak, és újra összeszedik magukat, megtalálják az EU-n kívüli lehetőségeket, hogy pótolják a kieső EU-st."

Hogyne, valahogy úgy, mint amikor Kelet-Európa a KGST-vel pótolta a fejlett világon kívüli lehetőségeket. Lett is abból Trabant, Trapper farmer meg városoknak nevezett paneldzsungelek.

FOLYTSASSUK!

dadddd 2016.09.06. 12:06:15

@Kovi1970: Ez kb. a durcás kisgyerek színvonala. "Nem leszek a barátod!"

dadddd 2016.09.06. 12:15:40

@high up!: Csak a BMW 100.000 autót adott el az első félévben az Egyesült Királyságban. Nyilván soha többet nem fognak szállítani...

high up! 2016.09.06. 12:53:18

@dadddd:

termelni nem fog ott. Meg aki ott termel most és exportál, az fog minél hamarabb elhúzn onnan.

Majd hülyék lesznek UK-be telephelyet rakni 40 millió angolért, hogy aztán mindenféle vám meg egyéb adminisztratív terhekkel hozzák vissza terméket a 480 milliós EU piacra. Inkább majd a 480 milliós piacon fognak melóztatni és határok nélkül eladni, a 40 millió meg majd rádob az EU-s költségekre 5-10%-ot ha ugyanazt meg akarja venni magának, ami egy EU-s nak olcsóbban jár.

FOLYTASSUK!

pamut 2016.09.06. 13:08:12

@dadddd:
a font 10%-ot gyengült az euróhoz képest, tehát a nagyeszű angolok most minden import árút, így az import kocsikat is 10%-kal drágábban tudják megvenni mint eddig.

de lesz ez még szarabb is, mert a font fog még tovább is gyengülni, na meg ha majd tényleg kilépnek, akkor jön vissza a régi jó vámrendszer, szóval fog még a BMW-vásárlás fájni az angoloknak jobban is.... de ugyanez igaz a kávétól és a narancstól a repülőgépjegyekig mindenre...

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2016.09.06. 14:52:15

@Ravasz Figyelmeztetés: Meg a gyíkemberek, bazdmeg a multik élén álló gyíkemberek fognak mindent eldönteni.

"minden fogyasztó-és környezetvédelmi szempontot felülír a globális cégek profitérdeke"

Mert aztán Angliában most jön az etika és a környezettudatosság aranykora, mi?
Hahahahahahahahahahahahahahahahahaha

Ez megvan?

"Az Európai Unió elhagyásával a konzervatívok szerint paradicsomi állapotok köszönthetnek be Nagy-Britanniában: végre levetnék az uniós szabályozások láncait, és szabadjára engedhetnék a brit gazdaságot. Amivel csak az a probléma, hogy a számok alapján egyáltalán nem aranykor, sokkal inkább recesszió és pánik van kilátásban. A nacionalista-populista máz mögött pedig egy valódi vadkapitalista program rejlik, amelynek célja, hogy a munkavállalói jogok és a környezetvédelmi szabályok eltörlésével növelje a kibocsátást."

jog-ász 2016.09.06. 15:15:03

szerintem meg elég durva hiszti ez, az eu meg usa szeretné látni, hogy a britek bénáznak..önmagában a brit gazdaság a világ 7. vagy 9. legerősebb gazdasága??most komolyan el tudja valaki gondolni, hogy majd jól megszívják? tuti nem lesz könnyű az elején, de a briteknek nem sikerült magukat kb 1000 éve bedönteni, europának már egy párszor..lehet fogunk mi még örülni egy brit amerikai partraszállásnak egyszer megint.

Tom66 2016.09.06. 15:51:44

@Kovi1970: Ebből is kiderül, hogy a pénzvilág diktál és most a Brexittel sérültek az érdekeik. Amennyiben nem úgy táncolsz ahogy elvárják, aljas módszerekkel manipulálnak, keresztbe tesznek.

VT Man 2016.09.06. 18:43:08

@high up!:
"a briteket sikerült kibomlasztani az EU-ból"

Na, nem is tudtam, hogy Orbannak es a fidesznek ekkora a hatalma, hogy kibomlasztotta!

Kovi1970 2016.09.06. 18:45:34

@dadddd: mondjuk az angol választók épp így viselkedtek a BREXIT-re szavazva...

@Tom66: vaze, ez a komment tényleg röhejes. nem "diktál", neked tényleg elgurult a gyógyszered. Mert szerinted mit kellene reagálnia a pénzpiacnak amikor egy elmebeteg lépés mellett szavaznak aminek semmilyen részletét nem ismerték, és letojták a lehetséges következményeit?

Amikor a brit elit jelentős része szemen szedett hazugságokkal hergelte a szavazókat, gyakran vagy a valódi gazdaság résztvevői ellen hergelve (mintha nem ebből a globalizált pénzügyi világból élt volna mesésen az egész szigetország), vagy konkrétan a gazdasági szereplők támogatását lehazudva (lásd Nissan)?

Pienaar 2016.09.06. 18:45:55

Csak röhögni lehet Obamán. Pár hónap múlva már kb annyi beleszólása lesz a brit-USA kapcsolatokba mint nekem vagy nektek. A volt amerikai elnökök sorsa az hogy végighaknizzák az egyetemeket, céges bulikat, meg jó pénzért újságoknak nyilatkoznak, könyvet írnak és ennyi, nem több.
Szóval az a címben említett pofon inkább csak amolyan szánalmas ejnyebejnye...

Kovi1970 2016.09.06. 18:48:37

@VT Man: mondjuk az Independent pl konkrétan Putyin egy strómanjának (Lebegyev) tulajdonában van.

Tom66 2016.09.06. 19:43:51

@Kovi1970: Valóban, a pénzvilág szerint elmebeteg lépés. Viszont vannak akik még emlékeznek a 2008 gazdasági válságra, amit többek között e pénzvilág egyes szereplőinek köszönhetünk. Jelen pilanatban még a szakemberek sem tudják megjósolni, hogy mi a lesz a Brexit rövid vagy hosszútávú hatása. Te viszont zseni lehetsz, úgy hogy jelentkezz gyorsan az EP vezetésébe.

RoxyCRX 2016.09.06. 20:54:35

Azert ez erdekes nekem.... Olvasom a sok oromkodot, aki eliteli a nagypofaju briteket akik nem atalottak magukat kiszavazni az unibol egy rasszista erv (migracio+kelet eu -i migracio) alapjan es hogy remeljuk jol megszivjak stb...
A velemenyem szerint magyarorszagnal jobban migransellenes idegengyulolo nemzet aligha akad, minden erovel vedekeznek az ellen hogy kb 2000 migranst betelepitsenek m.o ra, na ez szep es rendben van merthogy a szemet migrans jol elvenne a munkat a magyaroktol, es hogy aztan jonne az iszlam veszedelem.... stb sok okossag.... de az hogy a briteknel mar ott vannak a migrdansok a vilag osszes tajarol....az iszlam is meg az olcso kelet europai munkaero akik igencsak alig vagy semennyire nem torekednek arra hogy beilleszkedjenek....tudom...mert itt elek... szoval a szemet britek hogy ezt kisse megelegeltek...na hat ezert rohadjanak meg...?!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.09.06. 22:33:16

@Bicepsz Elek77: Az etnikai statisztikák szerint 18,4% ázsiai és 13,3% afrikai/fekete/karibi él Londonban.

@Pienaar: Obama munkássága egy nagy nulla, a történelemkönyvek róla se tudnak majd semmit sem megemlíteni azon kívül, hogy az első fekete elnök, akik folytatta a semmirekellő Bush életművét.

@jog-ász: Az EU-ban ilyen erős a gazdaságuk, az EU-n kívül már nem lesznek ennyire erősek, ha elveszítik az EU-s piacokra dolgozó szolgáltató cégeket...

Arcade Macho 2016.09.06. 22:39:54

@jog-ász: "önmagában a brit gazdaság a világ 7. vagy 9. legerősebb gazdasága??most komolyan el tudja valaki gondolni, hogy majd jól megszívják?"

The capital generates 22% of the UK’s gross domestic product, much of this from financial services, despite accounting for only 12.5% of the UK population.
ennek a penzugyi szolgaltatoiparnak eppen most gorditettek le Parizsban meg Frankfurtban a piros szonyeget...
majd helyettuk az angol videk bedobja a penzt a kozosbe, tudod az akik sozltak hogy nem engedik hogy kevesebb tamogatast kapjanak mint most...

Arcade Macho 2016.09.06. 23:31:36

@Kovi1970: "a nemzetközi közösség egy megbecsült és jól szituált tagja beállt hippi utszéli rablónak. Aztán rájön, hogy az ő fajsújában csak a kukázás marad..."

meg csak azt tudjuk hogy a 2 eves szoporollerezest se mertek bevallalni, mert elotte meg informalis targyalasokat akarnak folytatni, hogy a JELENLEGI felallast hogy lehet arcvesztes nelkul megzsugazni...
ertsd: betantorgas is megmarad, fizetni is fognak kemenyen az EU kasszaba es akkor megmarad a kozos piac is

kozben a japcsik jeleztek hogy ok rendesen fel fogjak porgetni azt a szoporollert, nem azert mentek a britekhez hogy meg f.szkodni kelljen holmi kulonalkukkal az EU fele, mennek ok szivesen tovabb, a magyar mosogatofiuk atmennek lengyelekhez, a fenntarto brigad(vizszerelo) hazamegy, egypar tenyleg nagy brit koponya aki meg fontos volt a japcsiknak az meg kitantorog vegre a lengyelekhez :)))

jog-ász 2016.09.07. 09:51:29

@Arcade Macho: én ezt értem, de a britek általában sikert kovácsolnak mindenből, pénz beszél, kutya ugat, szokták mondani..gondolom a tárgyalások során ha lesz lóvéjuk(van) akár meg is vehetik amit akarnak az eu-tól(kedvezményeket, kedvezőbb elbírálást stb) az eu-nak a pénz kell, a britek meg szabadabban akarnak kereskedni.

Kovi1970 2016.09.07. 10:53:20

@Tom66: ahogy írtad, "egyes szereplő". Ez olyan mintha a légitársaságokat Mohamed Atta tettei alapján bírálnád el.

Az egész gazdaság, az összes angol polgár ebből éll mint marci hevesen, vásásrolják a vadiúj kocsikat, minimál önrésszel a lakásokat és házakat.

Széchenyi Hitel című könyve ismerős?

Arcade Macho 2016.09.07. 11:42:21

@jog-ász: 2 eve akartak elvenni a passportingot a britektol, akkor futottak sirni az EUhoz hogy elvek meg miegymas, most akkor ugyanigy az EUhoz fognak szaladni panaszkodni?
ja hogy eppen onnan akarnak kilepni?

15DömDöDöm 2016.09.14. 03:26:15

@jog-ász: Globalis vilag van, gazdasagi szovetsegek (piacok) nelkul nem tudsz versenyezni. Nem bedontesrol lesz szo, hanem eletszinvonal csokkenesrol. Nem hallottal meg recessziorol? Ahhoz nem kell bedolni es megis nagyon is kellemetlen, ahogy Mo. peldaja is mutatja.